Először van tétje a tekerésnek - versenyezni jó ?

Már elég rég ott motoszkál a fejemben hogy jó lenne egyszer kipróbálni magam igazi versenykörülmények közt, nem is a helyezés miatt, csak hogy milyen lehet a hangulat mikor 50+ bringás egyszerre próbál befordulni az első kanyarokban, felkaptatni a dombra és előzgetni egymást oda vissza.
Most viszont 4 nappal egy maraton verseny előtt szóltak, így nem volt időm túlgondolni szóval rábólintottam.

Három táv volt, 19/29/57km Először az 57re akartam nevezni, de mikor kiderült hogy az 57km abból áll hogy 2 kört kell megtenni a rövidebb pályán, felejtős volt.
Nem ismertem a pályát, csak az első km-tert, és mivel már közel volt a verseny csak annyit tudtam csinálni, hogy megnéztem pontosan merre kanyarog az utolsó pár 100 méter, hogy a vége felé legalább meglegyen a hazai előny.

Nem különösebben figyeltem az étrendre, csak épp annyira hogy elég folyadékot és rostosat fogyasszak a verseny előtti napokban. A banánt szokták ajánlani, szóval készítettem pár turmixot a verseny napjára, mivel enni már nem igazán tudtam előtte.

Nem egyszerű betuszkolni egy bringát a csomagtartóba, de ha a szükség megkívánja akkor nincs olyan ami ne férne be egy autóba.

Fejben kicsit túlgondoltam mennyire komoly ez a verseny, mert arra számítottam hogy mire odaérek reggel 8ra, már alig találok parkolóhelyet, és egyből valamiféle kis zsongás lesz az emberek közt. Ezzel ellentétben, a bejárat mellett tudtam megállni, és még akkor állították fel a sátrakat, szóval sikerült majdnem elsőnek odaérnem.

Nagyjából egy óra kellett hogy elteljen mire megtelt a környék bringásokkal, és minél később érkeztek annál komolyabb vasak voltak, szóval egyre inkább kezdett zuhanni a magabiztosságom. További aggodalomra adott okot, hogy nekem csak fully bringám volt, és ott szinte mindenki hardtailen virított.

Egyre jobban kezdtem izgulni, 1 óra volt még a rajtig, kivettem a bringámat az autóból, és elkezdtem összeszerelni, hogy eltereljem kicsit a gondolataimat. 

Kipróbáltam a Muc-Off száraz lánc olajat, hát 20km után már csörgött tőle rendesen

mondjuk legalább tiszta vol...

Felpattintottam a rajtszámot, amitől kicsit visszatért a harci szellem. Aztán mikor nyeregbe pattantam, és mentem két sprintet az úton, teljesen megnyugodtam. Azt éreztem, hogy innen már nem lehet gond, ennél jóval többet is tekertem már, szóval mindenképp körbeérek valahogy.

Kezdőként hátulról érdemes indulni, mert így majdnem garantált hogy sikerül majd előzni jó néhányat.

A rajtnál az volt a taktika, hogy minél hátrébb kerüljek, hogy majd legyenek előttem akiket megelőzhetek, ezzel is fenntartva a motivációt. Felsorakoztunk, így egyben már nem tűnt olyan kevésnek az indulók száma, szóval jól összetömörültünk.

A rajt azért nem olyan precíz mint a Forma1

Aztán eldördült a start pisztoly és, nem történt semmi. Arra számítottam hogy mindenki elindul, de kb 10mpig álltunk amíg sikerült felpattanni, és elkezdünk először igen lassan tekerni. Aztán gyorsulni kezdtem, mert túl óvatosnak találtam a tempót, mikor láttam hogy már 30al megyek kicsit visszavettem, de a tömeg csak kicsit lett szellősebb, lehet pont emiatt, még mindig úgy éreztem hogy szinte állok, szóval tovább gyorsultam, és az emelkedő aljához érve már 40el tekertem úgy hogy azt éreztem, ezt a tempót egész nap bírnám. Ez lehetett a kezdeti adrenalin, nagyon remek érzés volt. Sajnos csak addig tartott míg nem váltottunk földes talajra, és +10%os emelkedőre. Itt nagyon hamar elfogytam, köszönhetően a böszme nagy teleszkópoknak, és a propedal hiányának. 

Utolértem valakit, aki hallotta hogy kb úgy lihegek mintha az utolsókat rugnám, meg is kérdezte (gonoszul) hogy akarok-e előzni, de mondtam hogy jó így. Kb 2 percig mentem mögötte mire sikerült annyi energiát gyűjtenem hogy megelőzzem, és kicsit elhúzzak. Nem tudom mi az etikett, de rettentő pofátlanságnak tartottam volna, ha épp csak megelőzöm és esetleg még kicsit lassulok is később.

Az elején büntetett, a végére egész barátságos lett a napsütés

Kiérve az erdőből, a nap tovább rontotta a komfortérzetemet, de tudtam hogy már csak 100m szint jön felfele, utána visszamegyünk az erdőbe, és remélhetőleg kiegyenesedik a talaj. Kicsit sziklás részen kellett mászni, és hiába hagytam helyet magam előtt, már az elején sikerült kicsit összeakadnom valakivel, aki visszacsúszott egy részen, pont úgy hogy blokkoljon engem.

Itt elment az erőm, és muszáj volt leszállnom hogy toljam kicsit. Felérve a csúcsra, jött az első ijedtség, ugyanis azt éreztem hogy nem fog menni, halálosan elfáradt a tüdőm, és biztos voltam benne hogy meg kell majd álljak pihenni, ami a teljes kudarcot jelentette akkor.

Szerencsémre egyből következett egy leejtő, ahol mindenki szált le a bringáról, már majdnem megálltam én is mikor láttam hogy ez csak egy kavicsos leejtő, semmi komoly. Először volt hasznos a dropper seatpost, ülés le, és már száguldottam is lefele. Nem számoltam hány embert előztem ott meg, de hirtelen utolértem egy kisebb bolyt, akik nagyon tanácstalanok voltak a lejtőn, pedig ezután még kevésbé volt veszélyes az útvonal. 

Itt kezdtem el használni először a jobbról jövök/balról jövök jelzéseket, és remek érzés volt, a "technikás" részen előzni, ahol nem csak erő de ügyesség is kellett.

Mikor újra sík terepre értünk, meglepően tapasztaltam hogy lazán tudtom ismét tartani a 25kmph-t úgy hogy elég kacskaringós és rossz minőségű ösvényeken kellett menni.

Nagyobb hátrány mint előny a hátsó teleszkóp, de legalább kényelmes volt

Utolértem egy másik bolyt, és következett megint egy leejtő, ahol megint nekifogtam előzgetni, viszont eléggé meglepett hogy jönnek felfele is bringások, kiabáltak valamit, de én arra figyeltem hol tudok majd előzni, és nem hallottam mit mondtak, annyi maradt meg hogy kicsit meglepődtem milyen komoly mezük van ezeknek a túrázóknak. Már majdnem utolértem az elsőt, mikor az fékezett egy nagyot és elkeztett balra fordulni, de én ekkor már balról előztem és mondtam is, elkezdtem még hangosabban ordítani, és épp hogy csak ki tudtam kerülni 40kmph-val. Ekkor utánam kiáltanak többen is hogy álljak meg, mert rossz irányba jövünk. Az hittem hogy csak szívatnak mert megelőztem őket, de mindenki fordult vissza és kezdett tekerni felfele. Én is elkezdtem tolni felfele, és ismét éreztem hogy nem megfelelő bringát hoztam, mert ahogy kiállva kezdtem tekerni a domb teteje felé, egyből éreztem hogy szinte még lassabban haladok, a teleszkópok nem voltak kíméletesek, elnyeltek minden fentről és lentről érkező erőhatást. Sikerült visszamászni, és ráfordulni a helyes útra, ahol megint lehetett csapatni lefele. 

Meglepően kevesen előztek meg, talán 10 alatti volt a szám

A sorminta ez volt nagyjából végig, Síkon utolértem, lefelé előzgettem, felfelé lemaradtam. A kis kalandozásunk után megelőzve pár embert elég hamar egyedül lettem, ami új szituáció volt, mert addig mindig figyeltem valakit, és csak azt néztem hogy tudnám utolérni, nem figyeltem szalagokat meg nyilacskákat. 

A leejtő legrosszabb része az emelkedő

Most viszont azt kezdtem el nézni hogy biztos jó úton megyek-e. Következett egy jobbra nyíl, Vigyázat felirattal, és rengeteg szöveggel alatta, nyilván nem olvastam el, elkezdtem szúrni neki lefele, hogy utolérjek valakiket és ne legyek ennyire magányos, de a leejtő alján sem volt senki, tekertem még keveset, és ott sem láttam senkit, ekkor elbizonytalanodtam, hogy biztos le kellett ott fordulni, és nem-e az volt az sok írás, hogy itt a rövidebb távot teljesítő csoport kell letérjen?! Lelassítottam hátha hallok valamit, de csend volt. Előkaptam a telefonomat, hogy megnézzem mi a helyzet. Lassan sikerült megtaláljam amit keresek, ekkor jött 1db bringás, akitől kérdeztem hogy jó szakaszon vagyok-e, azt mondta hogy igen, a GPS még mindig nem talált meg, A bringás már messze volt, mikor visszakiabált, hogy ülj már fel és tekerj, még ekkor sem bíztam benne, mert rettentő furának éreztem hogy kb 1.5 perc alatt csak 1 valaki ért utol, elkezdtem gurulni a telefonnal a kezemben, ekkor a GPS feldobott a térképre, és mutatta hogy jó úton vagyok. 

Elkezdtem tekerni, de nagyon elkenődtem hogy így elcsesztem az időt, ráadásul másodjára, és most saját hibámból. Egyedül annak örültem hogy teljesen kipihentem magam, és nagyobb tempóval tudtam haladni. 

Kisebb emelkedőkre, még 140es rugóúttal is fel lehet szaladni

Kis emelkedők és leejtők voltak, és a távolban megláttam ez előttem lévőket.

Az első eltévedés miatt nem tudtam belőni hogy kb hol vagyok, de úgy  gondoltam hogy akiket én látok azok az elsők lehetnek. (hát nem) Itt megint hosszú km-ket tettem meg egyedül, sokkal jobban figyelve a szalagokat és jelzéseket, de innen már nem lehetett eltévedni. Tisztásokon haladtunk át, egyedül voltam és elkezdtem unatkozni, füves volt a talaj, szóval nehéz volt tekerni, ilyenkor számolgattam a megtett km-ket, és sosem tetszett hogy mennyire keveset mentem mióta utoljára ránéztem. Aztán egyszer egy domb tetején ott volt egy sátor rengeteg bringással, azt hittem valami baj van, de mikor ránéztem a km órára és láttam h féltáv, szóval ez a frissítő pont lesz. Az volt a furcsa hogy egyáltalán nem voltam fáradt még nem is ettem semmit, vízből is alig fogyott. Azért megálltam inni egy korty vizet meg betoltam egy banánt, de azt már csak úgy kutyafuttában, hogy ne pocsékoljam az időt.

Voltak akik egész lazára vették a pit stop-ot

Ezután ismét sok emelkedő következett és egyre messzebbnek tűntek azok akiket én elsőnek véltem, de meglepően sokat hoztam rajtuk a leejtőkön, és 5-10 percenként sikerült utolérjek valakit, akit úgy előztem hogy többet nem találkoztunk.

Egy erdős leejtőn láttam valakit állni, lassítottam kicsit lánc a kezében. Már kezdtem gondolkozni hogy ha odaadom a kulcsokat, mit mondjak hogy talál meg a verseny végén, de akkor láttam hogy már ott van a kezében és szereli, szóval tovább mentem.

Szerencsére minden tech hiba nélkül megúsztam, lehet nem toltam neki eléggé

Azok a helyzetek voltak a leg frusztrálóbbak, mikor utólértem valakit aki csak 1 picit ment lassabban mint én, de nem akartam leelőzni mert ahhoz elhasználtam volna az erőmet, és én mennék pont az orra előtt. Ilyenkor inkább lassabban másztam egy kicsivel, és a megspórolt erőt síkon felhasználva előztem.

Kb 25kmnél jártunk mikor az egyik emelkedőn éreztem hogy most már a lábam is kezdi éreztetni hogy használatban van, és gyorsan fárad ha kicsit magasabb tempót akarok diktálni. Mint mondtam nem ismertem a pályát, csak az utolsó 1km-t, szóval nem tudtam honnan kezdhetem el nyomni neki. Aztán valamennyivel a vége előtt megláttam azt a sziklát amit már ismertem, és tudtam hogy innen már minimális mászás kell, úgyhogy beleadtam mindent, és elkezdtem tekerni ahogy bírtam. Előttem épp hogy láthatóan 1 ember volt, tökéletes motiváció, annyi volt a cél hogy őt megelőzzem. Főleg mivel nagyjából ezen a ponton csúsztam ki a 2 órás időből amit célul tűztem ki, szóval opcionális kihívásnak fogtam fel. Nem sok esélyt láttam rá hogy utolérem, de tudtam hogy a vége többnyire abból a leejtőből áll amit az elején megmásztunk, illetve egy új technikás részből, ami a célhoz vezet, és lehet ő nem ismeri.

Még teljes gőzzel is alig közeledtem rá, rendkívül idegesített hogy nem tudok felállni az emelkedő végén hogy kitekerjem gyorsan, de végül felértem, és onnan már szinte csak lefele volt. Ez az a pálya amin hetente járok, minden ösvényét ismerem, kettesével váltogattam felfele, és az összes tartalékot beleadtam, mert láttam hogy már nincs messze az előttem haladó.

Utolsó 500m, 10/15/20%-os leejtő, technikás befejező szakasszal

Gyorsan értem utol, vagy nem tudta, hogy mindjárt itt a vége vagy nem volt több ereje, megpróbált jobbról kikerülni egy pocsolyát, ami elég mély volt, viszont pont akkorra értem utol, és nem akartam fékezni, ezért balról kerültem a tócsát úgy hogy a sártenger vékony peremén az ott lévő fa és ágainak támasztottam a kereket, és így sikerült annyira bedönteni a bringát hogy a kormány kikerülte a fa törzsér. Ezután akkora volt a sebességem hogy a következő már kisebb sártócsán muszáj volt átgázoljak, mert kikerüli már nem lehetett, és itt gyorsan újragondoltam mekkora hülyeség volt ennyire veszélyesen előzni, és kockáztatni hogy pont a végén esek óriásit. Eldöntöttem hogy mivel úgy sincsenek előttem többen, nem sietek, de ez szabály hamar borult, mert ismét az ugrott be hogy ezt a részt ismerem, és ha nem is nyerek vele semmit, akkor is élvezni akarom, amit lassú tempóval nem lehet. Amúgy ez az elmélkedés kb 2-3 mpig tarthatott amíg egy sziklás részen átértem ugyanis utána jött a viszonylag sima leejtő, ahol 57kmph-ra gyorsultam fel, és szinte biztos hogy ezen a szakaszon az élmezőnyhöz tartoztam, mert volt pár mp amikor annyira gyorsan váltakozott a fényes és sötét rész, hogy a szemem nem tudta lekövetni, és csak abban bíztam hogy ismerem a szakaszt és tudom hogy nincs nagyobb ág vagy gyökér amitől félnem kellene, mert ezen a fél méteres ösvényen nem sok esélyem van kikerülni.

Már szinte a végéhez értem mikor jött a kanyar a technikás rész felé, és itt már voltak szurkolók is, akik kiabáltak valamit, de 1 darab szót nem értettem, mert annyira koncentráltam.

Tovább tekertem a sík részen, majd kis emelkedő megint leejtő, és láttam hogy még van valaki előttem. Ahogy kezdtem utolérni, láttam hogy nincs hely kikerülni, szóval óriásit fékeztem ezzel is jelezve, hogy itt sokkal gyorsabban is lehet jönni, és számítson rá hogy előzni fogok. Szűk volt az ösvény és sok a bokor, szóval rettentő pofátlannak kellett lennem, és egy jobb törésnél beszúrtam a két feltorlódott bringás elé, épp hogy elfértem, és a kis leejtő közepén még sikerült egy utolsót előznöm. Innentől nem voltak előttem többen, mindent beleadtam és szinte tökéletesen beosztva az erőmet minimális tartalékkal értem célba. A 3 bringás akit megelőztem több mint 1 perccel mögöttem értek be, szóval tényleg nagyon toltam neki azon az utolsó néhány méteren.

Mikor beértem már elég sokan nyüzsögtek, szóval gyanítottam hogy nem dobogós helyezés, de ekkor odalépett egy lány és a nyakamba akasztott valami medált, amit én akkor (és azóta is) úgy értékeltem hogy a csoportomban kiváló eredményt értem el(mindenki kapott). Miután kikértem az időmet, láttam hogy 52másodperccel estem ki a 2 órás általam meghatározott célidőből, amit meg elkönyveltem a két eltévedésnek.

30km/15kmph átlag / 02:00:58 idő || ezzel a bringával, egész korrekt eredmény

Rendkívül érdekes élmény volt, nem a helyezés volt a lényeg, saját kis célokat állítottam fel, és nagyjából tartani is tudtam. Jól szórakoztam, és kicsit jobban megismertem a teljesítésbeli határaimat, mert verseny közben mégis csak ott az extra motiváció ami kihozza azt a maximumot amit egy önálló edzésen/tekerésen nem tudsz összekaparni.

Összegzésnek viszont azt is megjegyezném, hogy ez a csapatban tekerés érzés úgy is meglehet ha sikerül egy nagyobb bringás csoporthoz csatlakoznod, és 15+ fő elindul egyszerre. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egyszer próbálja ki milyen érzés.

A Drónos kalandozásaim véget értek, viszont mivel az újrahasznosítás egyre elterjedtebb, gondoltam átnevezem és folytatom ugyanitt Bringásoknak szánt tartalommal.